Tekintse meg az Atipikus foglalkoztatási formák: diákmunka című filmünket !
Üdvözöljük a Diákmunka Központ Iskolaszövetkezet honlapján.
Szövetkezetünk 1996-ban alakult Szolnokon azzal a céllal, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye diákjainak stabil és biztonságos munkalehetőségeket, a cégeknek, vállalkozásoknak pedig megbízható munkaerőt illetve szolgáltatást biztosítson.
2002. óta Szolnok mellett Jászberényben is üzemeltetünk irodát. Mára a Diákmunka Központ a megye meghatározó diákmunkáltatójává vált. Évről évre több száz diáknak biztosítunk különféle munkalehetőségeket. Munkáink jellege főképpen könnyű betanított fizikai, de biztosítunk megrendelőink számára tolmácsokat, hos-tess-eket, adatrögzítőket, illetve akár különböző szaktudással rendelkező diákokat is. Munkavállalóink között egyaránt megtalálhatók egyetemi, főiskolai hallgatók és középfokú oktatásban résztvevők is.
Tevékenységünket elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok megyében végezzük, de teljesítünk budapesti, nyíregyházi és az ország más pontjain található megrendelőinknek is. Diákjaink sokrétűsége lehetőséget teremt arra, hogy megbízóink különböző igényeit a lehető legrugalmasabban teljesítsük.
Büszkék vagyunk arra, hogy hosszú évek óta azonos szervezőgárdával dolgozunk, így munkatársaink szakmai tapasztalata egyedülálló a megyében. Munkánkat a rugalmasság, a precizitás, a szakmaiság jellemzi.
Tekintse át honlapunkat, és reméljük hamarosan Önt is megrendelőink, illetve Téged is munkavállalóink között üdvözölhetünk.
|