Diákmunka – végzett tanulók számára is meghosszabbítva

A jogszabályi változásnak köszönhetően augusztus 29-től már azon végzős középiskolások és hallgatók is vállalhatnak diákmunkát, akiknek eddig azért nem volt lehetőségük, mert lejárt az iskolalátogatási igazolásuk érvényessége.
A diákok ugyanis a tavaszi félév után október 31-ig, az őszi félév után pedig március 31-ig tartó időszakban is lehetőséget kaptak, hogy tovább dolgozhassanak iskolaszövetkezeti rendszerben.
„A diák jogviszony érvénye és a fiatalok életére gyakorolt hatása kiemelt szerephez jut, ha a végzős diákokat vizsgáljuk, hisz a korábbi rendelkezések szerint a hallgatói jogviszonya lejárt a végzős tanulónak miután utolsó vizsgáját letette, bár diákigazolványa még érvényes az ezt követő időszakra is. Ez a problémakör főleg akkor érdemel kiemelt figyelmet, ha tudjuk, hogy a végzős diákok (2012-ben 100,000 diák), milyen elhelyezkedési esélyekre számíthatnak munkahelyet keresve. A nem továbbtanulókra közel 30 százalékos munkanélküliség vár, és közülük több mint a diákok felének nincs semmilyen munkatapasztalata.” – írja az edupress.hu
A foglalkoztatás feltétele egy érvényes diákigazolvány bemutatása.